i A tanulmányban szereplő Brecht-szövegek némelyikének magyar fordítása már megjelent a Kalligram Kiadó Kagyló sorozatának Valami kevesebb című kötetében. (K.M.)

ii. A kijelentésben tükröződő magatartás mögött régi anarcho-pacifista elvek húzódnak meg, az utóbbiak pedig taoista és buddhista hagyományokra vezethetők vissza - lásd ezzel kapcsolatban MacLow: Gondolatok egy táncelméleti szöveggyűjteményről című kitűnő tanulmányát.

iii. A tükörfordítás csak a szemléltetést szolgálja; Mac Low versei általában (és bi zonyos típusú versei különösen) lefordíthatatlanok. Vagy a módszer vész el, vagy az eredmény. A Névmások egy ún. "determinisztikus, a szándékosság hiányán alapuló" szöveggenerálási módszerrel készült, idegen forrásszövegből. A költő ebben az esetben némmá sokkal látta el, és szintaktikailag nagyjából összefüggővé alakította "olvasat-versét". (K.M.)

iv. A válogatás forrása az "Újspanyolország története" tizenegyedik fejezete volt, melyet a Firenzei kódex azték szövege alapján Charles E. Dibble és Arthur J. O. Anderson fordított angolra.

v. Cavell esszéje, a Diszkomponált zene azzal az igénnyel íródott, hogy megvizsgálja a válság okait a modern zenében, ahol "a szakmabeliek sem tudják pontosan, hogy ki méltó rá és ki nem, hogy a kollégájuknak tekintsék, hogy kinek a munkája számít és kié nem", de általánosabb megállapításokat is tartalmaz "a műélvezet lényegéhez tartozó" autenticitás-érzet iránti igény keltette aggályokról. Cavell szerint a "kortárs zene a legegyértelműbb példa arra, ami a modernizmus egészére is igaz", és ami a modernizmusban kifejeződik, "az mindig igaz volt a művészetekr e". Következésképpen a mindenre kiterjedő alkotói figyelem követelményét nemcsak a modern zenével, hanem mindenfajta komoly zenével szemben érvényesíteni kell. Ez a tipikus - bár a szokásosnál árnyaltabban megfogalmazott - ítélet művek seregét zárja ki a zene birodalmából - így Cage aleatorikus kompozícióit, vagy Steve Reich procedurális kompozícióit - egyetlen, nélkülözhetetlennek tekintett tulajdonság hiánya miatt. Michael Fried esszéje, a Művészet és tárgyiság példa a modernista művészetekkel kapcsolatos hasonló szerkezetű gondolatmenetekre.

vi. Antin angol fordítása nem tizenhét szótagból áll. A haiku-formával kapcsolatos "előírásokat" más angol fordítók (így pl. J. W. Hackett) sem tartották be maradéktalanul. (K .M.)

vii. Antin egy lábjegyzetben hívja fel a figyelmet a csipevaj énekek másfajta angol fordításaira, melyek az eredeti szövegek fonológiai struktúráit igyekeznek visszaadni, és nem tartoznak "az itt vázolt konceptuális tradícióhoz". (K.M.)

viii. A darab meglepően rövid és asszimetrikus. A Tender Buttons előtte álló, illetve rá következő szövegeit viszont markáns zenei ismétlődések jellemzik.

ix. Brecht eredeti példáját, a "token"-t a magyar "jel" szóra változtattam, hogy az érvelés logikája ne sérüljön. (K.M.)

x. Schwerner rendszeresen publikált a some/thing -ben. 2. és 3. tábláját az 1968-as 4-5-ös dupla számban jelentettük meg. A Táblák harsány humora és lírai színezete nagyban különbözik Brecht Glosszáriumának precizionista nyelvezetétől, ugyanakkor a két mű hasonló koncepción alapul: adva van egy idegen kultúra, amelyről csak annyit sejthetünk, amennyit a mienkétől nagyon különböző nyelv, illetve a letűnt civilizáció iránti nosztalgiánk sejteni enged.

xi. Wittgenstein Cédulái nak kérdéses passzusa meglepően jól alkalmazható a kialakult műfajokon belüli új műveletek problematikájára.

293 " Megadom a játék szabályait. Valaki más a szabályokkal teljes összhangban egy olyan lépést tesz, amelyet nem láttam előre, s amely tönkreteszi a játékot, pontosabban az általam elképzelt változatát. Erre azt kell mondanom: "Rosszul adtam meg a szabályokat; meg kell változtatnom őket, vagy finomítanom kell rajtuk.

Mármost volt-e valamilyen előzetes képem a játékról? Bizonyos értelemben: igen.

Például kétségtelenül lehetséges volt a számomra, hogy ne lássam előre, hogy egy bizonyos másodfokú egyenletnek esetleg nincsenek valós gyökei.

A szabály elvezet valamihez, amiről azt mondom: "Nem erre számítottam, Mindig ilyen megoldást képzeltem el..." (Cédulák, 54)

Úgy tűnik, hogy az ismerős műfajokról kialakult elképzelésünk van, s hogy a kritika egyik válfaja szabályok előírásából áll, amelyekeket az adott műfajba tartozó műveknek teljesíteniük kell. De hiába alkalmazzák ketten ugyanazokat a szabályokat, ha különböző volt az elképzelésük, egészen különböző eredményre juthatnak.


Tört és Redukált Nyelvek Intézete
(Institute of Broken and Reduced Languages)

Light and Dust

A Tört és Redukált Nyelvek Intézete,
valamint a Light and Dust közös vállalkozása